Babagondozás, nevelés
A babaápolással, gyermekeink nevelésével kapcsolatban, a válaszkész, kötődő nevelés elvét követve válogattuk össze könyveinket. Olyan számunkra hiteles szakemberek műveiből áll könyvgyűjteményünk, melyeket mi is szívesen forgattunk és forgatunk ma is a gyermekünket érintő különböző korszakokban.
„A kötődő nevelés három fontos összetevőből áll, úgymint: hordozás, együttalvás és igény szerinti szoptatás. Ez a három alkot egy egységet.” – olvashatjuk Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológustól.
Ma már nem kell bizonygatni, mert tudományos tény, hogy mekkora előnnyel jár babáink számára a válaszkész, kötődő nevelés. Éppen ezért a babaápolással, gyermekeink nevelésével kapcsolatban, a fent említett elvet követve válogattuk össze könyveinket. Olyan számunkra hiteles szakemberek műveiből áll könyvgyűjteményünk, melyeket mi is szívesen forgattunk a gyermekünket érintő különböző korszakokban.
Ebben a kategóriában is megtalálhatóak azok a könyvek, melyekről azt mondjuk, hogy „minden kismamának receptre írnánk fel”. Az igény szerinti szoptatással kapcsolatban szeretettel ajánljuk például a Le Leche Liga gondozásában kiadott, A szoptatás női művészete könyvet. A babahordozással kapcsolatban pedig Evelin Kirkilionis: Babák testközelben könyvét. Mindkét könyvről elmondható, hogy érthető, nem elbizonytalanító, hanem megerősítő élményt nyújt a családoknak.
De megtalálhatóak könyveink között olyan klasszikusnak számító művek, mint például Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék, Dr. Ranschburg Jenő: Szülők könyve vagy Vekerdy Tamás: Felnőttek és gyerekek könyve.
A legjobb az, ha magunkra támaszkodva, gyermekeinket figyelve haladunk a közös úton, de vannak egészen különböző élethelyzetek mint például a dackorszak, kamaszkor, iskolaválasztás vagy éppen a hozzátáplálás amikor nagyon jól jön pár megerősítő gondolat.
Jó olvasást!
Könyvajánló:
Le Leche Liga: A szoptatás női művészete
Ambrus Éva: Anya kérek még; Válogatós gyerekek
Herner Dorka: Gyerekes gondolatok